Mostanában a szupervíziók során deja vu érzésem van. Sok mindennel kapcsolatban. Talán leginkább azért, mert az évek és a tapasztalatok lassan összeérnek valami egésszé. De leginkább rendszerré.
Olykor belefutok kérdésekbe. Valahonnan mindig onnan indul a beszélgetés, hogy egy vezetői kifakadás után valakinek neki szegezi a főnöke a feladatot, hogy
Amikor először elkezdtem azzal foglalkozni, hogy hogyan lehetne jobbá tenni a szervezetet, a futó projekteket, akkor elkezdtem kutatni azokat a módszereket, amelyek a szervezet működésére fókuszáltak. Olyan kapukat nyitottam ki, amelyek mögül ömlöttek a jobbnál jobb módszerek. Húúú....Mindig újabb és újabb megoldások. Izgalmas volt, de bevallom,...
1972-ben Larry Greiner egy különös fejlődési folyamatot írt le a szervezetek változási dinamikája mentén.
Amikor döntési helyzetbe kerülünk és változtatnunk kell az életünkön, akkor egy-egy adott helyzetben teljesen másként hozunk meg döntéseket. Egy-egy helyzetben teljesen más kilátásokat, teljesen más összefüggéseket élhetünk meg, másként értékeljük a prioritásokat, másként az értékességet, másként az eredmény jóságát.
Milyen érdekes. Vannak olyan szakmai területek, amelyek soha nem állítanak azzal a kérdéssel szembe, hogy
Sok-sok évszázadon át a mesék voltak azok, amelyek irányt és értékrendet közvetítettek a mindennapokhoz. Különleges utakról tanítottak. Megtanítottak küzdeni, a jót értékelni, a rosszat felismerni. Megtanítottak meglátni a próbák veszélyeit és azok lehetőségeit. Meséltek életről, halálról, lentről és fentről, múltról és jövőről, sikerről és...